1. Hófehérke meseországban

nina_girl07 üzenete:                     

°héjj sápadt arcúkám feltűntél már az apacsok földjén? :O

Riley*-*à úton a 666 felé >.<” üzenete:

°sajnos még várnom kell a farkasokkal táncolással xD

nina_girl07 üzenete:

°sztem nem kell olyan sokáig várnod a hírneved már megelőzőt…

°ha a helyi csürhe nem emberhússal táplálkozik biztonságban vagy, de a vadászidény idén sem marad el Hófehérke xP

Riley*-*à úton a 666 felé >.<” üzenete:

°köszi ez igazi vérmedvés biztatás volt -.-’

°lehet, h a vadászidény nem marad el de, egy biztos ha vki vadászni fog az én leszek és szülői skalpokra x’D

nina_girl07 üzenete:

°üdvözlőm anyudékat (utólag is) : D

°na mennem kell Hófehérke, de aztán nehogy egy koporsóban találjalak, hét törpével körülötted és a hőn áhított szőke herceggel ; )

°csókollak vérmedvém <3

Riley*-*à úton a 666 felé >.<” üzenete:

°ez a Hófehérke nem fog elmancsonli *nyelvnyújtogatás*

°énis csókollak, sápadt arcúkám (K)

R×i×l×e×y

Ahogy kiléptem a Port Angeles-i reptér épületéből megcsapott a hűvös levegő és az időközben eleredt eső. Tekintetem ide-oda vándorolt a parkolóban álló csotrogányok között, amiket hatalmas jóindulattal sem lehetet, volna autóknak nevezni így könnyedén kiszúrtam a rám várakózó frissen, fényezet fekete szépségemet. Bár anyu ragaszkodott hozzá, hogy kiküldi elém a szomszéd srácot, nem akartam egy ismeretlennel több, mint egy órát autókázni mikor megvolt a saját járművem. Végül én győztem, mint mindig és biztosítottam róla, hogy épségben oda találok, La Push-ba. Gyors léptekkel közelítettem meg a motoromat majd a fejembe húztam a bukósisakomat és rutinosan felpattantam a járgányra. Megigazítottam a hátizsákomat, hogy míg úton vagyok, le ne csússzon a vállamról. Felbőgettem a motort, kitolattam a parkolóból és egyenesen új otthonom felé vettem az irányt.

Anyáék fél éve döntötték el, hogy elköltözünk. Egészen múlt hétig a tökéletes helyszínt keresték, ahol a család békében letelepedhet, míg rá nem bukkantak, La Push-ra. Nagyapa eddigi életében párszor járt már ott így, anyáéknak nem volt nehéz eldönteni hova költözünk, bár igaz volt, hogy ez Washington-állam egyik legesősebb helye de a természet, a nyugalmas rezervátumi élet és a tengerpart meglehetősen pozitív képet festett a helyről. Így múlthéten bejelentették nekünk – nekem és a húgomnak Jackie-nek, hogy elköltözünk. A házunkat és a telket párhéttel ezelőtt felvásárolták, szóval már amúgy is kartondobozokban éltünk, egyszóval csak időkérdése volt mikor csomagolunk össze, és húzok el a csíkot. A család többi tagja tegnap előtt érkezett meg, hogy rendbe rakja a házat és kipakoljanak, míg én utoljára jól kitombolom magam a haverokkal, ezért is én érkeztem utoljára.

Mindenesetre a „hírnevem” így is megelőzőt. Hogy mi történt? Nos tudjátok, hogy van ez. Minden lánynak, megvan a legeslegjobb barátnője, ahogy nekem is megvolt/megvan. A sztori a következő: adva két tudatlan kis fruska, akik bele vannak esve a suli legszexibb pasijába -, mint vak ló a gödörbe, és könnyeznek érte egy felmosó vödörbe -, míg nem a srác észre nem veszi valamelyiket (ebben az esettben engem), összejönnek, a másik barátnő totál féltékeny lesz és követeli, hogy szakíts a sráccal, mert ha nem, akkor vége a barátságotoknak. A lány nem tudd dönteni, mert az első igazi szerelmed és a legjobb barátnőd között, naná, hogy nem tudsz választani, így a legjobb barátnődből már csak, ex-legjobb barátnő lesz és nem sokkal később a pasid is dob. Így történhet az, hogy az LBd-ből lesz az ellenséged és a suli legszexibb pasijából a haverod, és hirtelen te leszel Miss Népszerűség, akinek az új LB-je az ex-pasid húga. Aztán a búcsú bulidon megjelenik a volt legjobb barátnőd, megkér, hogy béküljetek ki, közben meg szépen leitat és felveszi kazettára, amint éppen olyanokat mondasz, hogy: „Most képzeld el tiszta szörnyű lesz, hogy ilyen nyomi törpe indiánokkal leszek körül véve, ahol én leszek az egyetlen sápadt arcú és biztos az lesz minden vágyuk, hogy megskalpolják az újonnan jött játékszert! Egyáltalán mit csinálnak az apacsok?! Félmeztelenül rohangálnak, kezükben a nyilaikkal, ilyen hosszú hajjal és kampós orral? Na és ódivatú csizmákat hordanak a lábukon és tollakat a hajúkban?! De ácsi térjünk csak vissza erre a csizmás dologra, egyáltalán hordanak csizmát, és ki szokták úgy festeni az arcukat vagy mi? ” – Nos igen a sok Tequila nálam is megtette a hatását és csak másnap, reggel tudtam meg Tina üzenetéből, hogy mi is történt valójában. Az üzenetében ez állt: „Kedves Riley! Ahogy a tegnapi alakításodból is kiderült akár színésznőnek is elmehetnél, valószínűleg fogalmad sincs, miről beszélek talán az asztalodon lévő kamera és a benne lévő kazetta majd emlékeztetni fog! Ó, és ne fáradj a kazetta összetörésével, van másolatom! Csók: Tina ”  Végül, pedig nem utolsó sorban a kazetta, La Push-ban kötött ki így az előre beígért szívélyes fogadtatás semmi pénzért nem maradhat el.

R×i×l×e×y

Ahogy La Push-ba értem az eső egyre jobban rá kezdet így bármennyire is szerettem volna meglátogatni a tengerpartot, helyette meg sem álltam az új lakásunkig. A házunk nem messze a főúttól feküdt, egyetlen egy házzal a szomszédságban, mögöttük, pedig az erdő hatalmas fái foglalták el jól megszokott helyüket. A motoromat a kocsifelhajtón parkoltam le, úgy voltam vele, hogy majd később beállok vele a garázsba, de előbb körül akartam nézni. Pár lépéssel elhátráltam a háztól, hogy jobban szemügyre vehessem, és az igazság bármennyire is fájó volt, tetszet a hely. Az eső még mindig szitált, a levegő, pedig hűvös volt de fejfájós természetemhez híven a nedves növényzet, és a tiszta levegő teljesen kitisztította az elmém. Vagy ötször végig pásztáztam a házunkat de, valahogy sosem tudtam igazán betelni a látványával. Tekintettem az égre vándorolt az esőcseppek végig szántottak az arcomon, halvány mosoly kúszott ajkaimra, mélyet szippantottam a levegőből majd hirtelen felindulásból a kezeimet kitárva kezdtem el, forogni az új ház előtt, az esőben.

Egy dudaszó térített észhez, ijedtemben, pedig majdnem felsikoltottam de sikerült vissza fognom magam. Egy kék furgon állt mellettem ugyan olyan tragacs volt, mint amiket Port Angels-ben láttam, viszont a sofőrje egy velem egyidősnek kinéző srác volt. 

-         Ohh bocsi, nem akartalak megijeszteni. – kezdett el magyarázkodni bűnbánó arccal. Rövidre nyírt barna haja volt és kék szemei. 

-         Semmi baj, egyébként Riley Thorton vagyok. Most költöztünk ide! – halványan rámosolyogtam ezzel is azt jelezvén, hogy nem gáz, hogy rám ijesztett, és közben a hátam mögött álló hatalmas házra mutattam. Biccentett egyet jelezvén, hogy érti, mire gondolok majd ismét rám mosolygott és kezet nyújtott.

-         Reid Valentine, a bogaras szomszéd srác, akit anyukád ki akart érted küldeni a reptérre. – mutatkozott be. A ”bogaras” szóra kissé elszégyelltem magam, hiszen pontosan ugyanezekkel a szavakkal illettem anyámnak is a telefonban a „bogaras szomszéd srác”.

-         Uhh, az te voltál? – kérdeztem kínosan vigyorogva, míg az arcát vizslattam. Szuper első benyomás, gondoltam magamban. Szerencsére nem tűnt megbántottnak így nem éreztem magam olyan gáznak. 

-         Bizony én volnék, de nem haragszom, szóval ne aggódj! – nyugtatott meg majd folytatta, - Egyébként, hogy tetszik, La Push ahol egy nagy városi lélek sem jár? – kérdezte poénosan.

-         Hmm, még nem sokat láttam belőle szóval egyelőre, még nem nyilatkoznék. – fejtettem ki Bogarasnak a problémám, majd vállat vontam.

-         És a ház?

-         Igazából még nem jártam bent. – nevettem fel. Vicces volt, hogy még nem is voltam a házban de különös képen nem zavartattam magam miatta. – Tudod, lekötött a természet. – feleltem miközben újból körbe néztem.

-         Megértelek, La Push nem a legjobb hely de viszont a természet csodálatos. – bólintott miközben Ő is körbe kémlelt. – Na de én most már megyek, hagyom, hogy megnézd a házatokat, ami szerény véleményem szerint csodálatos. Anyukádnak van érzéke a lakberendezéshez. Majd később gondolom, még dumálunk. – biccentett egyet majd tovább hajtott a házuk felé.

Utána intettem egyet majd beindultam a házba, az ajtó sötétbarna lakkozású volt középen rajta egy kis kukucskáló lyukkal pont, mint a régi házunkban. Az ajtó nyitva volt de egy árva lelket sem találtam odabent. A házba minden hol a lágy, természetes, pasztellszínek domináltak a családunk mindig is a szép, kifinomult dolgokat szerette kivéve, persze a húgomat, aki kész lázadónak hitte magát már csak attól, hogy tizenöt éves létére sikerült rávennie anyáékat, hogy befestesse a haját élénk vörösre, amiben én teljes mértékben támogattam. Végülis anyának is megtetszett a vörös hajzuhatag, ami tökéletesen ment Jackie sötétbarna boci szemeihez így hamar megbékélt vele.

A ház három emeletes volt, a pincével együtt, különben csak kettő. Az alsó szinten volt a konyha, az ebédlő, egy nappali, egy fürdőszoba, és anyáék hálószobája, míg az emeleten volt Jackie szobája, a fürdőjével, aztán az én szobám és a fürdőm, a másik nappali és két vendégszoba.

Ahogy elérkeztem a sajátszobám ajtajához, mély levegőt véve nyitottam be és a látvány teljesen elvarázsolt. A szoba berendezése összetettebb volt, mint a többié, ami rögtön elnyerte a tetszésemet. A szoba a ház erdőre néző oldalán volt, ami azért volt fontos, mert a szoba erdőre néző fala üvegből volt, amin volt egy üvegajtó, alatta, pedig egy rózsalugas, amin az ember könnyedén lemászhatott, ha akart. A szoba erdőfelőli részénél a fal fehér volt egészen a szoba közepéig, ahonnan a cseresznyefa borításos parketta vette át a helyét, míg az ajtó felőli fal fekete volt rajta fehér virág mintákkal. Az ágy háttámlája a cseresznyefa borítású falhoz volt tolva párhuzamosan az üvegfallal. A jobb oldalán volt egy fehéréjjeli szekrény rajta egy fekete vezetékes telefonnal, amit a lenti nappaliban is láttam, és egy fekete kocka alakú vekker. Az ágynemű tejeskávé színű volt rajta rózsaszín rózsákkal és valamilyen kék virágokkal. Az üvegfalnál az ágyal szemben egy szürke ülőgarnitúra volt a falnak tolva, rajta néhány virágmintás párnával pont, mint az ágyneműn, előtte, pedig egy fehér egytalpas műanyag asztal állt rajta az Apple laptopommal és egy vázában rózsák. Az asztal előtt egy szintén egytalpas barna szék állt, amiből tökéletes rálátás nyílt a szürke garnitúra fölötti cseresznyefa borítású hatalmas tükörre. És akkor még nem is említettem az ágyal szemben lévő nyitott ajtajú fürdött és a mellette lévő gardrób ajtaját.

Úgy éreztem magam, mint aki meghalt és a Mennyországba került és bármennyire is unalmasnak tűnt a hely egyre jobban tetszet, amit láttam. A táskámat a szőnyegre dobtam, a bőrdzsekimet is felakasztottam az ajtó melletti fogasra majd előkaptam a telefonomat és tárcsáztam lökött anyám számát, aki azt mondta, mire megérkezem itthon fognak várni.

-         Szia kincsem! Megérkeztél már? – szólt bele kissé zilált hangon.

-         Aha, most néztem meg a szobámat. Anya, eszméletlen király lett az új lakás, de ti hol vagytok azt hittem itthon fogtok várni. – zúdítottam rá az eszembe ötlött dolgokat miközben az erdő fáit pásztáztam.

-         Örülők, hogy tetszik. Igen úgy volt, hogy otthon várunk csak hát aztán rájöttem, hogy nincs otthon semmi ehető, mivel péntek óta gyorskaján éltünk. Ugye nekem ott volt, hogy minél előbb berendezem a lakást, apád egésznap a kórházban van és dolgozik, Jackie-t pedig nagyon nem érdekli, hogy mit eszik ezért eljöttünk vásárolni, de mivel Forks és környékén nem találtuk azokat a dolgokat, amiket szerettek ezért eljöttünk Seattle-be. Most itt vagyunk Forksban szóval mindjárt, hazaérünk. Addig viszont nem akarsz rendelni két családi pizzát? Tudod a szokásosat, ott van a hűtőn a pizza futár száma.

-         Oké, értem szóval kajáért mentetek. Akkor két szokásos pizza rendel, vettem. Siessetek! Ugye Csoki is veletek van? – kérdeztem végül drága anyámat. Csoki az én kis tacskóm volt csodálatos vörösesbarna bundával és aranybarna szemekkel, imádtam azt a kis dögöt. Még apa hozta nekem a tizennegyedik szülinapomra miután, a mi öreg Malamutunk meghalt.

-         Köszi drága, a pénz a szobánkban van, az ajtó felőli éjjeliszekrényben. Persze, hogy itt van az a kis ördögfióka, ne aggódj, nem sokára találkozhatsz vele már nagyon hiányolt téged. – mondta anya, amire boldogság töltött el, hiába, gyakran Csoki volt az egyetlen kapcsolat köztem és apa között.

-         Okés, na megyek, megrendelem a pizzát. Szia! – köszöntem el majd bontottam is rögtön a vonalat, hogy a konyhába száguldva bepötyögjem a pizza futár számát. Két családi pizzát rendeltem egy sonkás, sajtos, kukoricásat nekem és Jackie-nek, és egy hawaii pizzát anyáéknak.

A futár azt mondta fél óra és körülbelül itt lesz a pizzával majd elköszöntünk, és én bevettetem magam a nappaliba. A plazma TV a falba volt beépítve, mert apának úgy jobban tetszett, vele szembe, pedig egy hatalmas fekete bőrkanapé volt annak a két oldalán, pedig két fotel. Elfeküdtem a kanapén, ahogy bekapcsoltam a TV-t majd egy díszpárnát gyűrtem a fejem alá és betakaróztam a pléddel, amit az egyik fotelból csórtam el. Gondoltam nézek valamit, míg a pizzákra várok és anyáékra, addig is telik az idő. Először az egyik kedvenc sorozatomat néztem de, aztán ahogy ott feküdtem eluralkodott rajtam a fáradtság, míg végül álomba nem szenderültem.

R×i×l×e×y

Hangos dörömbölésre ébredtem, amitől a halántékom akaratlanul elkezdett lüktetni, míg az a valaki egyre indulatosabban püfölte az ajtót.

-         Jól van, megyek már! – kiáltottam a nappaliból, de a dörömbölés nem akart megszűnni. Akaratlanul is arra gondoltam, hogy a látogatom a Kergesük-az-őrületbe-az-új-csaj díjat, akarja megkaparintani mire egy bugyuta mosoly kúszott az arcomra.

-         Na mi van már?! – nyitottam ajtót kissé gorombán. Egy a húgommal egy idős lány állt az ajtóban és mikor meg pillantott ijedten nézett rám, majd amilyen gyorsan csak tudta túl tette magát a sokkon és kissé aggódó arccal próbált a hátam mögé pillantani.

-         Jackie itthon van? Nem veszi fel a telefonját! – pillantott rám reménykedve, mire felsóhajtottam és megráztam a fejem. – Nem baj, te a nővére vagy Riley igaz?

-         Én, volnék. – bólintottam rá a felvetésére, mire kissé nyugodtabb arccal belém karolt és húzni kezdett.

-         Segítened kell, lent voltunk a parton… és Lily ki akarta próbálni az egyik mutatványt, amit Jackie mutatott… de megbotlott és elesett… aztán meg… meg beverte a fejét! – szegény lány összevissza hadovált, amiből csak annyit fogtam fel, hogy a barátnője bajban van, és mivel Jackie gyakorolt az akrobatikus mutatványokban, majd Ő biztos tud nekik segíteni.

-         Oké-oké, csak egy pillanatra állj meg, és próbálj lenyugodni! – mondtam neki, míg lefejtettem a karomról, az engem, szorító kezeit és elkezdtem szaladni Bogarasék háza felé.

Ahogy pár perce Jackie barátnője is tette nálunk, most én kezdtem el őrülten püfölni Bogarasék ajtaját arra várva, hogy valaki végre ajtót nyisson. Reid nem is késlekedett sokáig, hallottam amint az ajtóhoz rohan, hogy aztán szembe találhassa magát egy igen zilált Riley-val a szomszédból.

-         Bocs, hogy így rád tőrök de el kell ugranom otthonról és a pizza futár, bármikor itt lehet és nincs senki sem nálunk, csak légyszi fizesd ki őt és vigyázz a házra! Anyuék is nem sokára jönnek, előre is köszi! – az utolsó mondatott már csak félvállról kiáltottam hátra, mert elkezdtem vissza felé futni a kétségbe esett lányhoz, akinek még csak a nevét sem tudtam.

A névtelen lány ugyan úgy állt ott, ahol hagytam, majd a nagy rohanás közepette elkaptam a karját és elkezdtem magam után rángatni, míg el nem kezdett magától is futni. A part a főút másik felén feküdt nem úgy, mint a házunk, így futva alig tíz perc alatt odaértünk. Egy pillanatra megálltam majd kérdőn néztem a lányra, mégis merre tovább, Ő szinte azonnal megértette, mit szeretnék így elkezdett egy szikláktól takart rész felé futni. A sziklák rejtekében még két lány volt, az egyik a földön feküdt eszméletlenül, míg a másik mellette guggolva simogatta az arcát. A névtelen lány oda szaladt guggoló barátnőjéhez majd valamit sutyorgott neki, mire az, rám kapta halványzöld könnyáztatta szemeit.

-         Oké, elmondanátok, mégis mi a fenét csináltattok? – kérdeztem mikor biztosra vettem, hogy a hangom nem fog remegni.

-         Mi csak ki akartuk próbálni Jackie egyik trükkjét, de Lily megbotlott és… - a zöldszemű lány hangja egyszerűen elcsuklott mikor a földön fekvő barátnőjére tévedt a tekintette, még néhány könnycsepp is lecsordult az arcán.

-         Rendben van, ne sírj nem lesz semmi baja a barátnőtöknek! – jelentettem ki olyan magabiztosan amennyire csak tőlem telt. Azonnal neki láttam a lány megvizsgálásának, és azt azonnal is meg tudtam állapítani, hogy kificamodott a bokája, az eszmélet vesztésének okát, pedig valószínűleg egy kő okozhatta, ami akkor találhatta el mikor elesett. – Kificamodott a bokája, és nincs magánál, ami nem jó jel. – osztottam meg a lányokkal. – Miért nem hívtattok orvost vagy valamit? – kérdeztem kissé szemrehányóan miközben a lányokra bámultam.

-         Nem akartunk bajba keveredni, ezért akartam előkeríteni Jackie-t! – mondta már a névtelen lány is könnyes szemekkel, miközben összekaroltak a zöldszeművel.

-         Értem én, hogy féltek a következményektől, de ha én nem vagyok ott, akkor mégis mi a fenét csináltattok, volna? – dörrentem rájuk szikrázó tekintettel. – Messze lakik a lány? – kérdeztem mérgesen. Először egyikőjük sem válaszolt, majd amint találkozott a tekintettem a zöldszemű lányéval ismét rákérdeztem, hogy milyen messze lakik a lány immár lágyabb hangon, mire az üveges tekintettel közölte, hogy kb. 15-20 perc az út gyalog.

-         A szemed… - dadogta a névtelen lány. De én egy pillantásra sem méltatva őt leguggoltam az eszméletlenül fekvő lány mellé, majd óvatosan alá csúsztattam a karjaimat, és azért imádkoztam, hogy csak bírjam el szegényt.

Amilyen óvatosan csak tudtam, lassan felemeltem a Lily-nek titulált lányt és reménykedtem benne, hogy ezzel nem okozok még több kárt. Az a 15-20 perc, amit a lány cipelésével töltöttem több órának tűnt, és mikor végre oda értünk a házukhoz ráparancsoltam a lányokra, hogy amilyen gyorsan csak tudják, tájékoztassák Lily anyját a történtekről – aki a konyhában serénykedett -, és hívjanak orvost.

R×i×l×e×y

Egy órával később mikor már túl voltunk Dr. Carlisle Cullen – apám munkatársa -, által felállított diagnózison és Lily ellátásán, a kiscsapat – én, Lily szülei és a barátnői – egészen megnyugodtunk miszerint a lány csak párórára, kiütötte magát, és egy hétre ágyba kényszerül a kificamodott bokája miatt. Ezután pedig végre sikerült kiderítenem a lányok neveit is, az eddig névtelen lánynak titulált személy Karen Huntington volt, a zöldszemű, pedig Nola Atera.

-         Köszönjük, hogy olyan segítőkész voltál ööö… - kezdett bele Emily Uley a hálálkodásba, mikor rájött, hogy még csak a nevemet se tudja. Éppen a konyhában ültünk és Ő egy tálba rakosgatta a frissen sült muffinokat.

-         Riley, Riley Thorton vagyok. És igazán semmiség szerintem bárki ugyan ezt tette volna. – nyugtattam meg az asszonyt miközben próbáltam nem a hatalmas sebhelyet bámulni az arcán.

-         Nem baj, azért én nagyon hálás vagyok neked! Akkor te vagy Jackie nővére, nemde? Igazán bájos kislány, de valahogy annyira nem hasonlítotok. – nézegette az arcomat, miközben elénk helyezte a muffinnal teli tálat, hogy én és a lányok együnk is valamit.

-         Nos, nem a hasonlóságunkról vagyunk híresek. – mondtam vállat vonva, majd elvettem egy muffint és azt kezdtem rágcsálni.

-         Carlisle elment… - lépett be Lily apja Sam, a konyhába, mikor egy hangos csattanást hallottunk az ajtó felől. Mindenki arra a pontra szegezte a tekintetét, ahonnan a hang jött, aztán meg jelent egy majdnem két méter magas és eszméletlenül izmos srác, fekete haja az ég felé meredezett, kék szemei, pedig aggódva csillogtak. Bronzbarna bőre miatt csak úgy világított a fehértrikó, amit viselt és a farmer rövidnadrágja.

-         Hol van? – kérdezte remegő tagokkal Samre pillantva.

-         A szobájában, éppen alszik, értékelném, ha nem keltenéd fel! – mondta Sam szigorú hangon. – Ő itt Benjamin a fiam. – nekem címezte a kijelentését, mire én csak a fiú felé biccentettem.

-         Én szerintem megyek… - mondtam az ajtóra mutatva miközben felálltam, a székről, ahol eddig ültem. – Nagyon örvendtem, és majd még benézek! –ígértem aztán távoztam is.

Az eső még mindig szitált és a kellemesen hűs levegő megint, csak jótékony hatással volt összezavarodott elmémre. Ez alatt a pár óra alatt olyan sok minden történt, hogy meg is feledkeztem Reidről, a pizzákról, és a családomról. Szinte önkívületi állapotban kezdtem el futni amint eszembe jutott, hogy anyáék azt se tudják hol a fenében, kószálhattok és, hogy Jackie meg fog őrülni, ha meghallja mi történt a barátnőjével. Fél óra elég volt, hogy haza érjek és csak akkor tűnt fel, hogy ez alatt a kiskaland alatt végig mezítláb rohangásztam össze-vissza egy tök ismeretlen helyen. Halkan kinyitottam az ajtót majd bekiáltottam a házba, hogy valaki hozzon már nekem egy papucsot, míg beletöröltem a lábam a lábtörlőbe. Anya szinte azonnal ott termet és ahelyett, hogy leteremtett volna inkább csak a nyakamba, vetette magát és szorosan megölelt.

-         Oké anya most már elengedhetsz… még a végén megfulladók! – szóltam rá szülőmre miközben megpróbáltam kibújni az öleléséből.

-         Annyira örülök, hogy láttalak Riley drágám, mégis hol voltál? Reid csak annyit mondott, hogy el kellett ugranod valahová. – kezdett bele, és ha nem állítom le még idejében, talán sosem jutok be a házba, a konyha asztalhoz, az én jól megérdemelt pizzámért.

Nagy ívekben vázoltam nekik a történteket miközben Jackie néhányszor majdnem lefejelte az asztalt, és mire a történet végére értem Ő azonnal felpattant az asztaltól felrohant az emeletre majd párperc múlva visszatért a bőrdzsekimmel és a táskámmal és rám parancsolt, hogy vigyem el őt most rögtön Uley-ékhez. Engedelmesen felvettem a dzsekimet miközben még mindig egy pizza darab lógott ki a számból, majd a táskámat is a vállamra kaptam és most kivételesen felvettem a bokacsizmám, hogy ne parádézzak mezítláb a városban. A motorommal mentünk így se perc alatt ott voltunk, de nekem nem volt kedvem bemenni a házba. Így a Uley-ház előtt álló hintákhoz sétáltam és elővettem a pizzás dobozt, amit még indulás előtt gyorsan beledobtam a táskámba.

-         Hello! – köszönt rám valaki hátulról mire majdnem leugrottam a hintáról, amin ültem.

-         Ööö… heó! – köszöntöttem tele szájjal az ismeretlent, hátrafordultam, hogy megnézem, mégis ki lehet az, és lásd csodát Benjamin Uley állt előttem személyesen.